29.rész

- Mehetünk is nem? - vigyorgott rám az óriásmanó.
- eung~ - bólintottam mosolyogva- Tao egyből mellém csapódott és belém is karolt.
- Sehunék nem laknak messze a kávézótól, kábé 5 perc, mondjuk, ha ilyen tempóban haladunk lesz az 30 is. - sandított rám, sunyi vigyorral Chanyeol.
~ Csipkelődünk – csipkelődünk? ~
- Bocs. Rövid lábak, nincs mit tenni- tártam szét a karomat, már amennyire a vállamon pihenő szütyő engedi, sőt még lesandítottam a lábaimra is, hogy fokozzam őszinteségemet.
- Sajnálatos módon ez már majdnem a max sebesség. – rántottam meg a táskát tartó testrészeimet.
- Szólok a többieknek, hogy pirkadatkor érkezünk- nevetett tovább. Szerintem abban a hitben él, hogy ezeket fel fogom tőle venni, de nem vagyok ilyen.
- Lehet, jobban járnánk- sóhajtottam fel színpadiasan. Tao elkezdett kuncogni mellettem és nem sajnálta használni a különböző szavakat Chanyeol lekicsinyítésére.
________________________________________________________________________________
 Seoul egyik kertes házas részéhez értünk. Nem is tudtam, hogy ilyen közel van a kertváros.
Egy tágas, kívül fehér házat pillantottam meg, amikor Chanyeolék megálltak és az épületre pillantottak, rögtön utánuk én is. Mahagóni berakások, motívumok díszítették sok helyen, különböző mintákként. Az ajtók, az ablakok.. szerintem többet érnek, mint az életemben eddig akármilyen tárgy.
Az ablakok fa keretesek voltak és az üveget aranyszínűre festett műanyag lécek keresztezték. A szegély kézzel belefaragott díszekkel volt tele, de csak ízlésesen. Az ajtó hatalmas és üveg. Szintén fakeretes, aranyléces. A belátást világosbarna rattan redőnyök akadályozták meg. Elől csak egy kis füves rész van, de az is el van kerítve. Biztos vagyok benne, hogy a udvar többi része a ház mögött helyezkedik el.
~ Olyan ismerős ez a hely~
Már a térkő elején lépkedtünk, amikor egy bokor erős csörgedezésére lettem figyelmes. A hang irányába fordultam és meghökkenve vettem tudomásul, hogy itt van szembe az erdő és eddig észre sem vettem.
- Megvagy! – halottam egy rekedtes iszonyúan halk hangot a berek irányából. A hideg végigfutott a gerincemen.
- Te …Chanyeol- szóltam oda neki halkan, ezzel megzavarva igen érdekes beszélgetésüket.
- Hmm?- fordult vissza mosolyogva, de azonnal le is fagyott az arca.
- Ti nem hallottatok valamit?- emeltem meg a jobb kezem a fejem mellé, mutatóujjammal hátra irányítva tekintetüket. Chanyeol nem feltűnően, de mintha szaglászni kezdett volna. Lassan Tao felé fordult és egy magabiztos és komoly tekintettel, szinte szavak nélkül utasította tettre őt .
- Vidd be Rebekát. Szólj Sehunnak és Suhonak. Jöjjenek ki. -
~ Ki az a Suho?~ Mielőtt Tao karon ragadott és beráncigált volna maga után, Chanie még egy nyugtató mosolyt intézett felém, de láttam a feszültséget a szemében. A szőke egyed bevonszolt maga után és még mielőtt beértünk volna a többiekhez két személy felé bökött, majd az ajtóra. A másik kettő egyből megindult.
Az egyik Sehun volt, aki gunyoros fejjel suhant el mellettem, a másik pedig biztos Suho volt. Egyáltalán nem volt ismerős, de nagyon szimpatikus volt és egyből egy magabiztos mosollyal jutalmazott találkozásunk alkalmával, majd sietős léptekkel követte az előbb kiviharzott fiút.
Ahogy Taot követtem végig az előszobán dejavu kerített hatalmába
- Mintha jártam volna már itt- suttogtam magam elé
- Tessék? – fordította hátra fejét, hogy meglessen. Csak legyintettem. Beértünk a nappaliba ahol kábé. 10-en ültek a földön, kanapén, puffokon. Ki elterülve,félig ülve és volt egy magas srác aki guggolt (??) a kanapén és kezeit lefelé lóbálta a föld felé.
~ Egyik rosszabb, mint a másik~ Néztem körbe és figyeltem meg az arcokat. Igazából egytől egyig mind nagyon jóképű, de valahogy nem bizalom gerjesztőek. Mintha valami maffia bandából akasztották volna néhányukat. Továbbvezettem a szememet a lógatós srácon és a szemeim vagy 3xára tágultak.
- TE??- kiáltottam fel ,közben ujjal mutogattam.
Csak megemelte  az egyik szemöldökét és meglóbálta maga előtt a bontatlan- nem mellesleg tőlem kapott- Sojus üveget.
- Hah- képedtem el. -  Boldog vagy azzal az üveggel?-
- Nagyon is- csillogtatott meg egy hamiskás mosolyt
- A nagy szívem. – vágtam gúnyos grimaszba a fejemet.
- Na látod- csapta össze a tenyerét- Hála a „ nagy szívednek”- ujjaival idézőjelet mutogatott a levegőbe.
- Nem jöttem üres kézzel. Nagyon köszönöm, de tényleg - mosolygott először összeszorított ajkakkal, majd azt merő gúny vette át.
- Khmm- köszörülte meg valaki a torkát- Bemutatnád a barátnődet nekünk is Myungsoo?-
~ Myungsoo? Érdekes. Valahogy illik hozzá ez a név~
- Persze. Mrs. Nagyszívű királylány- tartotta felém tenyerét bemutatás gyanánt.
- Inkább kezdj el gyorsan borostásodni, mielőtt elkönyvelnek 10 évesnek- szúrtam oda, összehúzott szemekkel.
- Uhh ..ez csúnya volt- röhögte el először magát Baekhyun
- Ő itt Rebeka..a VENDÉGÜNK- emelte ki az utolsó szót eléggé nyomatékosan Baekie.
Enyhén meghajoltam előttük. Csak, hogy megmutassam, tisztelettudó is tudok lenni. Szinte mindenki köszönt, csak a Sojus srác fordított nekünk hátat műdurcizva. Éppen, hogy elkezdtek visszaköszönni, inteni, bólintani, a három kint maradt srác jött be feszülten.
-Yongguk! Hívd fel Youngjaeéket és üzend nekik, hogy most azonnal készítsék elő a házat. -
 Csak kapkodtam a fejemet jobbra, balra. Hatalmas lett a sürgésforgás. Chanyeol, amint kiadta az utasításokat a többieknek azonnal odajött hozzám. Összeráncolt szemöldökkel néztem fel arcára. Enyhe 34 centi különbség.
- Tudom, most nem értesz semmit, de út közben mindent elmagyarázok, addig is- kezdett el keresni valakit a tekintetével.
- Sehun!- kiáltott oda neki. Faarccal sétált oda hozzánk. Ő nem sietett annyira. Chanyeol csak megrázta a fejét, mintha enyhe fintorait nem vette volna észre.
- Tudom, hogy itt a motorod, vidd el Rebekát és szedjetek össze neki cuccokat. -
- Mi?- kerekedtek el szemei, de azonnal visszaváltott gúnyos pofára
- Biztos , hogy nem. -
- Sehun- váltott Chanyeol hangja fenyegetőbe.
- De..- próbált visszakozni a gúnygép, de belátta,  hogy ezt most nem  ússza meg .
- Jó, rendben .- köpte oda a szavakat
- HAHÓÓÓ- kiáltottam közéjük, mire Sehun megforgatta szemeit és a plafont fürkészte, addig Chanie rám nézett.
- Figyelj, ezt most tényleg nem tudom elmondani, de megígérem, hogy odafele mindent elmagyarázok- csak úgy szaladtak a szavak a szájából. Látszólag nagyon sietett.
- Hé, ácsi-ácsi. Hova felé? És mi ez az egész? Alig ismerlek titeket, dehogy megyek én veletek sehová. - - Óh, fogd már be, és gyere- ragadott karon Sehun.
- Te állat, ez fáj! Eressz!- üvöltöztem vele, miközben kifelé rángatott. Kiértünk egy garázsba és annyi időt, se hagyott, hogy körülnézzek. Azonnal a fejemre nyomott egy bukósisakot, majd ő is felvett egyet. Reakciómat semmibe véve kihajtotta a motor-bakokat és szinte minden kisebb megerőltetés nélkül feldobott a motor hátsó ülésére. Felpattant ő is és mielőtt lehintáztatta volna a motorkitámasztóról a járművet hátrafordította a fejét és az út előtt utoljára hozzám szólt.
- Ne, merj hozzám érni! Hátul kapaszkodj! Gondolom felfogtad- fordult vissza. ~ Ennél flegmább embert nem baszott még a világ én mondom.~ A sisak mögött grimaszolva és nyelvet nyujtogatva utánoztam, amikor hirtelen nyomást éreztem és már csak arra lettem figyelmes, hogy az úton repesztünk. Nem kellett 10 percnél tovább utaznunk, hisz nem lakok olyan messze, gyalog kb 20-25 second. Leszálltam a gépről és se szó, se beszéd, Sehun felkaron ragadott- nem mellesleg, irtó erősen, tuti nyoma marad.. ahjj~ - és elkezdett befelé cibálni, a kulcsot kivette a kezemből és kinyitotta a lakásomat ,bement és elkezdett körbe forogni és nézelődni.
Most van itt először, de pofátlanságát nem palástolva kezd el kutakodni a szekrényeimben.
-  Hé, mit csinálsz? –ordítottam rá.
- Kuss, és fogd ezt!- dobta kezembe az utazótáskámat, amit most bányászott elő az egyik kétajtósból. Azt tettem, amit kért, eléggé tekintélyt parancsoló volt a hangja. De nem hagyhattam szó nélkül.
- Te mégis mi a francot képzelsz magadról?- mintha meg se halotta volna,úgy engedte el füle mellett felszólalkozó mondatomat.
Kihúzta a fehérneműs szekrényem fiókját és gondolkodás nélkül rántotta tovább, majd borította tartalmát a hatalmas táskába. Tátott szájjal figyeltem a jelenetet. Már értelmét se láttam, hogy közbeszóljak. Szinte ugyanezt tette többi ruhadarabjaimmal is. Benyúlt a szekrényekbe és felkarolta a ruháim egy részét és szintúgy begyűrte őket korábban beleborított fehérneműim mellé. Elindult a lakásban és megkereste a fürdőszobát. Még mindig hang nélkül, de követtem.
Megtalálta a sminkes neszesszeremet és a kenceficék mellé bedobálta az izzadság gátlómat, néhány borotvát a kisszekrényből. A fogkefémet, fésűmet, néhány csatomat és hajgumimat, két darab krémemet, amit a csap szélén talált. Kissé körbenézett majd észbekapottan bólintott. Két doboz tampont és 2 csomag betétet fogott a kezébe és indult ki. Nem is tagadhatnám mennyire zavarba jöttem.
- Még is mit csinálsz?- kérdeztem halkan mögötte osonva, miközben ő a hálómból gyűjtötte be a telefonom töltőjét és a fülhallgatómat.
- Megmentelek- jelentette ki könnyedén
- Tessék?- hökkentem meg, de figyelmen kívül hagyott. Minden összegyűjtött holmit fogott és belegyömöszölt a sport tasiba.
- Minden szükséges dolgod nálad van?- gondolkodás nélkül bólintottam. 
Csuklón ragadott és erőszakosan kirángatott a lakásomból. Éppen kezemet akartam kifordítani markából, amikor kattant a zár és ezután esélyem sem volt a szabadulásra. Irtó gyorsan szedte a lépcsőfokokat, a második fordulóban már a tüdőm darabkáit kezdtem el kiköpködni.
- Hova szaladunk ennyire?- kérdeztem akadozott lélegzetvételekkel.
- Nem hallod?-
- Mi..- elhallgattam . Szirénák sikító, fület tépő hangjára lettem figyelmes.
- Biztos valami nagydolog történt valahol. Attól még nekünk nem kell szaladnunk-
- Ja, persze...az a nagydolog mi vagyunk- csapta hozzám szavait és reakciómat meg sem várva , már a motor hátsó ülésén találtam magamat. A táska vállpántját a legkisebbre húzta és féloldalasan feladta rám. Mindezt hihetetlen gyorsasággal tette meg. A bukósisakot, először az én, majd a saját fejére húzta rá. Hátul kapaszkodtam, de elég nehézkesen ment. Minden izmom megfeszült a motoron maradásért. Annyira padlógázzal mentünk, hogy szerintem, ha elengedném, a fogantyúkat azonnal lerepülnék. Láttam, ahogy Sehun háta megfeszül, majd kifújja az immáron 10 másodperce benntartott levegőjét. Hátranyúlt, majd karomat megfogva, előrevezette végtagomat, hogy karoljam át a derekát. A másik kezem önkéntesen nyúlt az előbb említett tag másik fele után.

28.rész

Srácok tudom, hogy sokszor fárasztó, mert néha nekem sincs kedvem komizni. De annyira örülnék, ha tudatnátok velem, hogy egyáltalán érdemes-e folytatnom.Mert az oké, hogy magamnak megírom, de akkor nem teszem közzé ha nem vagytok kíváncsiak rá....igazából egy pár szavas összegzés is megteszi, vagy éppen építő kritika..csak könyörgöm..dobjatok egy vezető csontot a kutyának, abba az irányba amerre haladnia kell T_T :D

A gyerekkel a kezemben megindultam a konyhába. Elővettem a hűtőből a félrerakott cumisüveget és betettem a mikroba, közben enyhén ringattam, mert ez csak mű hiszti a kajáért. Egy 10 mp után már csak hüppögött a kis poronty. Kivettem a cumisüveget, és hideg víz alá tettem, hogy megfelelő hőmérsékletűre hűljön, majd leültem megetetni ezt a volt pocaklakót. Hihetetlenül gyönyörű gyermek. Nem tudom miért, de amint rá nézek, nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el akár egy kicsit is.  Miután megetettem bementünk a nappaliba és Leit befektettem a játékállványa alá egy pokrócra. Körberaktam a játékaival, én pedig leültem a kanapéra. Magam alá húztam a bal lábamat és unalmasan kezdtem el kapcsolgatni a csatornák között, közben időnként odapillantottam Leire, de édesen játszott, kacagott magának. Kész ez a gyerek. Majd meghallottam, hogy babrálnak a zárral. Jó.
Egy pöppet pánikba estem. Nem vagyok paranoiás, de a tegnapi hívástól, még mindig futkos a hátamon a hideg. Egy nagy díszpárnát kaptam a kezembe és felpattantam a kanapéról. Lei közelébe mentem és onnan kémleltem a nappali boltívét, ahol be lehet jönni. Lépteket hallottam.
- K-ki van ott?- próbáltam erős hanggal fellépni, de nem igen sikerült. Nem válaszoltak. Egy alakot véltem felfedezni, de gondolkodás nélkül hozzábasztam a párnát. Jó tudom, nem éppen a legmegfelelőbb muníció, de ez akadt a kezembe. De nyugi, a következő a távirányító lett volna.
- Hé, hé, nyugalom. Mi ez, a második világháború? – kérdezte mosolyogva egy srác. Azonnal felismertem. Igaz mostani képek nincsenek kirakva róla, és elég sokat változott, de a régi képekről, amik a házban vannak felismertem.
- A bulis bátyó?- fagyott le a képem
- A külföldi bébiszitter?- kérdezett vissza mosolyogva. TE .JÓ .ÉG.A szája..úristen. De édesen beszél.
 Jó nyugi Rebeka. Tudtad, hogy itt minden tele van jó palikkal. Nyugalom. Na jó ez egy kicsit tré..miért beszélek magammal úgy, mintha egy másik személy lennék?
- Sajnálom a párnás dolgot.- hajoltam meg enyhén. – Csak azt hittem valami betörő, esetleg rasszista terrorista vagy- elnevette magát.
- Nem semmi ilyesmi- rázta meg a tenyerét. -  Lay vagyok, Lei bátyja- hajolt meg enyhén.
- Rebeka, Lei bébiszittere – tettem én is így. Fél percig bámultuk egymást, de ezt a telefonom pityegése zavarta meg. „Tudod, egy ellenség számára értékesebb a könny, mint a vér. Mit gondolsz? Nekem melyik értékesebb? ” . Ez állt az üzenetben. Ismeretlen számról érkezett az üzenet. A mosoly azonnal az arcomra fagyott. Mi a franc folyik itt??!
- Minden rendben?- nézett rám Lay. Megráztam a fejemet, hogy feleszméljek.
- Persze - erőltettem mosolyt magamra.- Egy pillanatra tudnál figyelni Leire? Le kellene bonyolítanom egy magánhívást- mosolyodtam el kínosan kezemben a telefonommal. Furán nézve bólintott. Átadtam neki a picit és kimentem. 3x csengett ki a telefon mire felvették.
- Krisztián. Itt valami nagyon nincs rendben- kezdtem neki nagy vehemenciával
- Rebeka..- szólt bele suttogva- Most nem érek rá, egy konferencián vagyok- hallottam a hangján, hogy nagyon sunyiskodik, hogy ne vegyék észre, hogy beszél.
- De, Krisztián-
- Sajnálom, de le kell tennem, majd hívlak- azzal már csak a hívást félbehagyó hangot hallottam meg. Rám nyomta a telefont. Mindegy, túlreagálom. Biztos valamelyik otthoni szórakozik.  Visszamentem Layekhez.
- Nem eszünk valamit?- nézett ki a hűtőből közben motyogott, mert a szájában éppen egy lapka sajt lógott, a másik két kezében pedig kenyér és pirítóssütő (?? :’D) volt.
- Nem kérek semmit köszönöm- mosolyogtam rá. Nem leszek pofátlan, habár már elég késő van és nem is ebédeltem ma. Lei be volt ültetve az automata ringatójába. Olyan mint egy hinta, csak biztonságosabb, és magától megy. Odamentem és leguggoltam elé. Lay pillantását végig éreztem a hátamon.
- Mi az picúr?- kérdeztem tőle mosolyogva, mert teli szájjal és foghiányosan vigyorgott. Óvatosan megcsiklandoztam a pocakját, erre hangosan felkacagott.
- Jó vagy- szólt hozzám Lay miközben a pirítósával küszködött. Hátra fordítottam felé a fejemet, szemöldökömet felemelve.
- Lei nem igen viseli el az idegen embereket. Ezért is jöttem haza, nehogy szétcsapjátok a házat, de úgy látom feleslegesen aggódtam. -  Vigyorgott rám, kajával teli pofával.
- Nem akartam balesetet látni- nevettem el magamat. Először nem értette, majd gyorsan becsukta a száját és így mosolygott tovább csukott szemmel, fülig érő szájjal. Aranyos egy srác.
Visszafordultam Lei felé, majd elmosolyogtam a látványon. Már rég aludt és éppen egy takonybuborékot fújt ki orrán. Letöröltem, majd felkaptam a karomba és bevittem a kiságyához.
Mire kiértem a nappaliba, Mrs.Zhang már itthon volt.
- Ohh drágám- kapta fel rám a fejét. Enyhén meghajoltam. - Sajnálom, hogy ennyi ideig itt kellett lenned- hajolt meg ő is, de csak ippeghogy.
- Ugyan- ráztam meg a mancsomat magam előtt mosolyogva.
- Tessék, itt van a fizetséged. – kezdett el turkálni a pénztárcájában, majd a kezembe nyomta a pénzt. Megnéztem mennyit adott, és konkrétan az állam a padlót kopogtatta.
- E-elnézést - nem hittem a szememnek. -  Ez túl sok, ennyi nem szükséges, nem végeztem ekkora munkát- néztem rá elcsodálkozott szemekkel.
- Hidd el, megérdemled- kacsintott rám.
- Nem vacsorázol velünk?- kérdezte mosolyogva. Megráztam a fejemet.
-  Nem, köszönöm - mosolyogtam rá - Így is nagyon hálás vagyok- mondtam, miközben már az ajtón léptem ki. Becsuktam magam mögött, majd a pénzel a kezemben, dőlöngélve indultam meg a lépcsőn. Talán 5 fokot lépkedhettem le, amikor lerogytam az egyik fokra. Ránéztem a markomban tartott kis pénzkötegre.35.000 won-t kaptam.(kábé 8000 Ft.) 
- Ez nagyon sok- néztem a bankókra elhűlve. Megembereltem magamat. Elraktam a pénzt a tárcámba és lesiettem a lépcsőn. Rá kellett döbbennem, hogy már besötétedett és igencsak hűvös van. Magamra kaptam a derekamról a farmerdzsekimet és kicsit összébb húztam magamon. Pittyegni kezdett a telefonom. Megint ismeretlen számról jött egy sms.
„Talán ezért van a múltnak ekkora hatalma felettünk: egy idő után csak arra emlékszünk, amit el akarunk felejteni. Te szeretnél felejteni? Én nem akarom, hogy felejts”
- Na, jó ez tényleg valami beteges tréfa- motyogtam a telefonom képernyőjét bámulva. Az ilyen gondolatok mindig magyarul csússzanak ki a számon. Egy kezet éreztem meg vállamon. Paranoia lett úrrá rajtam. Nagyon megijedtem. Ültő helyemben fordultam meg és már ott tartottam, hogy kacsómat, egy jobb horoghoz kezdtem lendíteni, de nemes egyszerűséggel lefogták a mancsomat.
- Nyugi tigris- kacagta el magát az illető. – Minden rendben?- nézett rám. Gondolom halotta az előbbi motyogásomat és nem sejtett jót a hangszínemből. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor rám tört a felismerés, hogy az a személy, aki előttem áll az nem más, mint Baekhyun.
- Azon kívül, hogy egy pojáca vagyok, és még csak ütni se tudok rendesen, ami ha jobban belegondolok felháborító, igen minden rendben- gondolkodtam el és bólintottam. Felesleges ezzel traktálnom, szegény így is kicsit pihent agyúnak tűnik. Elnevette magát.
- Mit keresel ilyen későn kint?- Pillantott be az egyik bolt ablaküvegén a kirakatához.
- Nem hinném, hogy jól járnának- történetesen egy órás bolt előtt álltam meg elolvasni az smsemet.
- Nem fontos – legyintett maga előtt hetyke grimasszal
- Most megyek haza munkából-
- De hát a kávézó ma zárva volt nem?- bámult vissza bambán a kávézó felé. Magamban iszonyatosan kinevettem, mert elég érdekes feje volt. Szerintem Baekhyun nagyon el van a maga világában.
- Egy kislányra vigyáztam- mosolyodtam el Lei gondolatára. Egy cukorfalat a lány.
- Áááhh- húzta hatalmas vigyorra a száját. Komolyan, akárhányszor találkozok vele, egyfolytában vigyorog. Igaz, ez még csak a második alkalom, de akkor is.
- Ohh , tényleg- csapott hirtelen a tenyerébe és lelki szemeim előtt láttam felgyulladni egy villanykörtét a buksija felett.
- Akkor jössz holnap nem?- kérdezte tök lelkesen. Mosolyogva rábólintottam.
- Hazakísérjelek vagy…?- kérdezte vigyorogva
- Nem kell- ráztam meg fejemet- Nézd- böktem fejelemmel mögénk.
- Itt van majdnem az órás felett a lakásom-
- Lakásod? Egyedül élsz? – kérdezte elcsodálkozva
- Hát, a keresztapám nem messze lakik, kocsival talán 20 percre, de most éppen Jejun van.-
- És lakótárs? Mint, mondjuk nekem Chanyeol és Taehyung?- szintén megráztam a fejemet
- Tök szar lehet, itt egyedül- gondolkozott el- Akkor mostantól számíts társaságra és programokra, ugyanis most be fogsz kerülni a mi csoportunkba, bár , ha jobban belegondolok, csinálhatunk dolgokat ketten is – felemelte két karját és óvatosan megrázta hátsó fertályát, közben szemöldökét emelgette. Elröhögtem magamat és óvatosan a karjára csaptam.
- Hát te hülye vagy. - néztem egyenes a szemeibe vigyorogva. Csak vigyorgott rám és megrántotta a vállát amolyan „Ez van, nincs mit tenni, sajnos a hülyeség maradandó”  képpen .
_________________________________________________________________________________
* Szombat*
- Mégis mi a francot vegyek fel ?- ingattam a fejemet a szekrény előtt állva. Na, jó, nem dramatizálom túl. Kivettem egy hosszú, világos farmert és egy fehér rövidujjas pólót, amin egy tigrisfej volt rászerkesztve egy lány testre szürkén. Felvettem az órámat a bal kezemre és nyakamba akasztottam egy egyszerű lógó nyakláncot, amin egy műfog volt medál gyanánt. Bementem a füribe és bedugtam a hajvasalót melegedni. Még van egy órám a találkáig. Szemeim alá felraktam egy kis korrektort, mert nem aludtam az éjjel valami jól és ebből az okból kifolyólag, ezek a kis vakarcs sötét foltok, úgy érezték muszáj megjelenniük az arcomon kicsi karikákként. Az arcom többi részére semmi mást nem kentem fel, csak egy kis krémet oszlattam el rajta, hogy frissebbnek tűnjek. Igazából hulla vagyok és semmi kedvem most ehhez, de jó lenne megismerni egy két embert és amúgy is megígértem. Felül enyhén, épphogy csak látszódjon, kihúztam a szememet. A szempilláimat jó nagyra megcsináltam. Igazából nagy mákom van, mert hatalmas szempilláim vannak amúgy is, de amikor kifestem.. na, az már nagyon durva. Imádom, hogy ilyennel áldottak meg anyámék. Elkezdtem kivasalni a hajamat, de nem fogtam fel rétegenként, mert siettem. Kitaláltam, hogy le akarok még ugrani a kisboltba, ami itt van a sarkon. Bementem a nappaliba kikapcsoltam a TV-t és elővettem a szekrény aljából a feneketlen fekete női táskámat és elindultam a vitrin felé. Ez az első alkalom, hogy ittlétem óta, hozzá érek akármelyik italhoz is. Kivettem a papa által készített pálinkát, kezembe fogtam és a címkét kezdtem el tanulmányozni. Keserű mosoly kúszott az ajkamra. Nemrég halt meg. 9 hónapja. Nagyon szeretem és nagyon közel áll/ állt hozzám. Hiányzik… elmondhatatlanul hiányzik.
A címkére ez van írva: „Papa pálinka, Rebeka esküvőjére. év: 2013”. Egy üveggel félretett nekem az esküvőmre.
Visszatettem a helyére és kivettem egy Jägermeister csomagot. Annak a tartalma, két kispohár és két üveg Jäger. Az egyik 1000 ml-s a másik 700. Én nem tudom miért vett ide Krisztián ilyen drága dolgokat, de most igazán jól jön.
A táska aljára tuszkoltam elfektetve, hogy legyen hely még másnak is. Csak 10 percemet vette igénybe ez a mutatvány. A vitrinből, egy kristálypohárból kivettem egy jelképes összeget - Ebben a pohárban van az összes pénzem, amit nem hordok magamnál – és a tárcámba helyeztem a bankókat. A táskába beledobtam még az irataimat és a pénztárcámat is. Befújtam magamat parfümmel, de csak enyhén, hogy azért szagfelhőt ne húzzak magam után, majd a táskámba süllyesztettem a kis üvegcsét. Utoljára felnéztem még , facere, de azon kívül, hogy valami számomra anonim ember  ismerősnek jelölt, nem történt semmi így a telefonom is a táskámban landolt.
 __________________________________________________________________________________
* Kisboltban *
2 üveg Sojut emeltem le a kosárba a polcáról, majd a kínálatot kémlelve lassan cikáztam a sorok között. És vettem egy nagy zacskó édes-sós kekszet. Odaballagtam az idős hölgy elé, aki a kassza mögött álldogált.  Egy srác volt előttem, aki szintén Sojut akart venni, de nem igen feküdt ez a feladat számára.
- Ne csinálja már!- szólt oda bunkó hangon - Nekem ez most nagyon kéne. Nem lenne egyszerűbb elsiklani mindkettőnknek felette? Úgy se tudja meg senki, adja már oda! -  
- Hé! - szóltam oda, mire unottan felém fordult és „Mi a faszt akarsz?” fejjel nézett rám.
- Nem fognád magadat vissza? Sietnék szóval, ezt a ” veszekedjünkapultossal” dolgot elrendezhetnéd utánam is. – vágtam hozzá lazán, pedig a gyomrom az idegesség miatt, csak úgy négyszer rángott össze egy perc alatt. A srác nagyon jól nézett ki. Igazából biztos, hogy elmúlt már 18 éves, de gondolom nincs nála a személyie. Mit sem törődve flegma képével beálltam elé és egy laza mozdulattal arrébb söpörtem a kezemmel az üveget, amit ő akart megvenni.
- Személyigazolványt kérhetnek, kedvesem?- mosolygott rám.
Először nem értettem, hogy mit szeretne, de végül kiokoskodtuk. Kész activity partit rendeztünk le. De legalább tanultam egy új szót, ami nem más, mint a személyigazolvány.
~ Jól van lányom, ma is bővítettük a könyvtáradat. Ügyes vagy~ Dicsértem meg saját magamat. A srác már nem volt a boltban. Kiléptem a helység ajtaján az utcára, majd körülnéztem. A gyerek a bolt falának volt támaszkodva és egy szál cigarettát szívott. Ha jól láttam egy pattintós aranymarbit. ~Van ízlése. ~ Igaz nem dohányzom, de az otthoni barátaim legtöbbsége igen, így tisztában vagyok a fajtákkal, talán a kelleténél jobban is.
- Szívás öcsém- szóltam hozzá lazán, bár biztos voltam benne, hogy idősebb nálam. De a lelkiismeretem nem hagyott valamiért nyugodni. Pedig e-miatt a srác miatt nem igen kellett volna dolgoznia. Csettintett egyet a nyelvével, majd rám emelte, apró mosolyától kissé hold alakocskákat felvett szemeit.
- Nem csípős egy kicsit a nyelved aranyom? Vegyél vissza és húzz el- tűnt el mosolya a mondata végére és unottan nézett vissza maga elé. Vagy tényleg ilyen laza, vagy annak akar tűnni. Valahogy, nem tud vérig sérteni pofátlansága. Bár pont én mondom rá, hogy pofátlan. Gondolatban már háromszor arcon csaptam magamat. Rá sem nézve leguggoltam, kivettem a kis szatyorból az egyik piásüveget és a földre raktam magam elé. Egy ideg gondolkoztam majd hirtelen ötlettől vezérelve, lassan áttoltam az aszfalton az üveget a srác mellé, amennyire csak tudtam és se szó, se beszéd felálltam és eljöttem onnan.
Kicsit korábban értem oda  a kávézóhoz,de 5 percet sem vártam és egy vöröslő búbot véltem felfedezni, mögötte loholva , lépést tartva egy szőke buksit panda szemekkel.

Trailer~ Kezdünk gyerekek

Nem fűznék sok mindent ehhez a  videóhoz. A pocsék képminőségért elnézést kérek, de egy pöppett idegrohamot kaptam, mert gifet(mozgókép) nem lehetett berakni a videóba ugyanis a szerkesztő nem támogatta. Na akkor elkezdtem videókat letöltögetni szétbontani, majd azokat a részeket kivágni és beilleszteni.Ötletem se volt az alapzenére, ráadásul a videoszerkesztőt ma szedtem le, semmit nem tudok róla.De azért próbálkoztam valamit kiügyeskedni,hogy valamelyest át tudjam adni a ficim témáját..ugyanis mostantól kezdve keményen nekivágunk az iparnak.Most éppen 0:46 van és , hogy az igazat bevalljam most mentem le képkockánként a videót összesen 3971 van és most tartok az 1662nél . De most már ha ennyit szenvedtem akkor kivárom :D És fel is rakom az oldalra.Véleményeket várnék,hogy kinek,hogy tetszik,hogy jön egy kis akció, szerelem,erotika, vígjáték,dráma és félelem.Remélem tetszik az az irány amerre húzok...és úgy gondolom, hogy a misztikumot is visszahozom.Jó olvasást a további fejezetekhez. peace ✌

27.rész

Már csütörtök van. Igazság szerint elég jól elvagyok a munkámmal. Ma délutános voltam, és már este 10 óra van. Nemrég ért véget a műszakom a kávézóban. Hogy megvalljam az igazat, elég nehéz napom volt ma. Seungjoonnal és Chanhoval voltam ma beosztva. Chanhoban semmi nehézség nincs, na de Seungjoon… más tészta. Mintha nem is léteznék, vagy ha nagyon muszáj, észrevenni maximum félrelök az útjából. Semmi rossz szót nem mond rám, hozzám sem szól. Lehet ez a hátborzongató benne. Anyáék hívtak, és lekorholtak, hogy nem hívtam őket. Én szabadkozni kezdtem, hogy nem volt időm. Tényleg nem volt, nem tudom őket mindennap felhívni. Napi nyolc órában dolgozok, mellette takarítom a lakást, mert nem tudom, hogy s miként, de amikor lefekszek aludni, még minden tisztes helyén van, viszont amint felkelek, mintha itt lenne az Izrael kontra Palesztina háború. És ez tényleg nem kifogás akar lenni. Minyoungra is időt kell fordítanom, mert különben hiszti rohamot kap.  Igen Minyoung az a lány, aki csak egy délutánt dolgozik a kávézónkban.  Még hétfő délután ismertem meg, amikor megbeszéltük a nap aktuális eseményeit lezárásként. Mint kiderült 26 éves, igen egy csöppet idősebb nálam úgy 8 évvel, de szinte észre sem lehet venni. Szegényke olyan édesen butuska és imádja a médiumos cuccokat, mindent ami ezo és kineziológia. sőt engem is általában kezelni akar napi nyolcszor, mert, hogy mennyire ideges vagyok már. Persze, hogy ideges vagyok. Felbosszantanak egyfolytában. De eldöntöttem, hogy nem fogom mindenki felé az aranyos énemet mutatni. Pedig szerettem volna, úgy kezdeni itt, hogy rendes, jó kislány vagyok és nincs rossz oldalam. Na, nem mintha annyira szerettem volna jóként feltűntetni magamat. Nem vagyok mártír. Egyszerűen, csak azt hittem, hogy ez a kultúra ezt követeli meg. Mert valóban az idősebb körökbe igen, de itt már szó sincs illedelmességről. Vagyis, de. Ha valami bántót mondanak – bár leginkább a lányok- mosolyogva összeszorított fogakkal mondják.  Kapok néha a nem éppen kedves vendégek köréhez tartozó személyektől rasszizmusra hajazó ’’bókokat’’, de nem igazán foglalkozom velük. Eldöntöttem, hogy csak azzal leszek aranyos, aki megérdemli.  Még nem ismerik Rebeka igazi énjét, de tudok én nem éppen felhőtlenül kedves is lenni. Sőt van, hogy az közelebb is áll hozzám. Hisz régen muszáj volt, mert különben teljesen összetörtem volna.
Chanyeolék sem hívtak fel, bár ezen meg sem lepődtem. Krisztiánnal se tudok találkozni, mert elutazott 2 hétre Jeju- szigetre valami szerződés aláírással kapcsolatban. Ráadásul a kondimat sem találtam még meg. Panaszkodok is Krissznek egyfolytában, sok mindenről.  Nem, inkább mindenről.
A kisboltban, ami itt van 10 percre pedig találtam egy hirdetést is még pluszba magamnak. Megpróbálom lefoglalni magamat. Egy családhoz keresnek bébiszittert, aki ha úgy van a házi munkában is besegít. Fel is hívtam őket, hisz alig laknak 15 percre egy másik tömbben. Egy kínai család. Körülbelül 7 éve költöztek ide. Van egy idősebb fiú, aki már 22 éves, de ugye itt a 22 évesek szinte még gyereknek számítanak. Most éli a bulizós korszakát, így nem akarják ráhagyni a lányt. Ja igen, akire vigyázni kell majd az egy édes 1 és fél  éves kislány. Azt mondták kapóra jön, hogy itt lakok a közelben és azonnal jöhetek is, ha most elküldöm e-mailben a fényképes önéletrajzomat.   Szóval így este fél 11 táján gyorsan elküldtem az emailt. Holnap zárva lesz a kávézó, mert… hát igazából nem is tudom mért. Egyszerűen csak ezt mondta a főnök. De pont jó mert, akkor egyből mehetek a kislányra vigyázni. Éppen egy mosást szerettem volna elindítani, amikor megcsörrent a telefonom. Gyorsan áttekertem a gombot 40 fokra, majd benyomtam a gyorsmosás gombot és elindítottam a gépet , majd a telefonom után nyúltam. Elhúztam a kis zöld karikát  ( samsung telefon) és felvettem a  telefont. Nem szóltam bele, mert ismeretlent írt ki, így vártam, hogy beleszóljanak.
- Megvagy- halottam meg egy ismerős hangot a vonalban magyarul, de istenért sem jutott eszembe a hang tulajdonosa.
- Tessék?- kérdeztem vissza
- Megtaláltalak. Megvagy. – éreztem a hangján, hogy mosolyog
- Oké . Ez valami tréfa akar lenni?- kezdett kirázni a  hideg
- Megtaláltalak. Nem tűnhetsz el előlem- hangja reszelősen vágta ketté a csendet.
- Maga beteg. Akkor én most köszönöm ezt az élmény dús beszélgetést, de azt hiszem, letenném.- köhintettem egyet a végén, hogy ne hallja meg az a beteg elméjű, arrogáns, pszichopata , hogy megremegett a hangom és megijedtem.  Próbáltam keménynek tűnni.   Ezután még kétszer csörgött a telefon, amit nem vettem fel. Harmadszorra elegem lett és gondolkodás, meg persze képernyőre pillantás nélkül vettem fel.
- Nem tudom ki maga, de nagyon boldog lennék, ha leakadna rólam és békén hagyna, nagyon nem vicces!- szóltam bele erőteljesebben a telefonba. Meglepettségemre, egy igen illetődött hang szólalt meg a telefon másik végén koreaiul. Na basszus.
- Hah?- kérdezte kicsit érdekesen
- Bocsánat, csak az előbb..haah- váltottam át koreaira és fújtam ki a  levegőt .-  Mindegy, nem lényeges…te..?- először nem ismertem fel a hangját
- Értem. Chanyeol vagyok és egy kérdéssel fordulnék feléd – éreztem a hangján, hogy vigyorog . Olyan egy fafej ez  a srác. Persze jó értelemben. El kellett ezen mosolyodnom.
- Hallgatlak- Mint mondtam, nem leszek édes mindenkivel. Meg amúgy sem ismerem őket még, majd elválik kivel, milyen lesz a viselkedésem.
- Szóóóval..tudod, van Sehun- felhorkantam(igazán nőiesen ,de tényleg!) , de csak kinevetett.
-Ez igazán szép volt- jegyezte meg, mordulásomra célozva
- Képzeld el hogy pukedlizok. Na, mit szeretnél kérdezni?- érdeklődtem
- Szombaton lesz egy buli és szeretnénk meghívni rá. Igazából fiús társaság lenne, és vedelnénk Baekhyun bánatára, mert kibaszta a barátnője egy hete, de eszünkbe jutottál és hát.. érted-  szinte láttam magam előtt, ahogy kínosan vigyorog és a padlót nézve vakargatja a tarkóját. Elkuncogtam magamat ezen feltételezésemen.
- És mi köze ehhez Sehunnak ?-
- Hát nála és a lakótársánál lenne a buli-
- Sehunnál…?-  húztam el a végét
- És a lakótársánál – tette hozzá gyorsan
- Hát nem tudom, meg egyáltalán, hol laknak Sehunék ?-
- Na, igent mondott ?- hallottam meg Baekhyun izgatott hangját a háttérben
- Kussolj már – gondolom rájuk szólt, miközben lefogta a telefont. Hallottam egy kis motoszkálást a háttérben, de abbamaradt. Felsóhajtottam egyet, és megforgattam a szemeimet mosolygás közben.
- Hova menjek?- adtam be a derekamat
- Igent mondasz?- meglepődött, de az örömét nem tudta leplezni. Csak hümmögtem egyet.
- Akkor szombat este fél kilencre gyere a kávézótok elé és ott felveszünk .- megmosolyogtam lelkesedését  .-  Valami baj van ?- váltott halkabb hangra. Gondolom az előbbire céloz.
- Áhh semmiség- ráztam meg fejemet, bár nem láthatta.
- Akkor rendben, majd szombaton. Szia!- halottam, hogy mosolyog
- Pai-pai-
* Másnap reggel.*
Éppen a kádban áztattam magamat, amikor megcsörrent kint a telefonom.
-Majd visszahívom -  hunytam vissza a szemeimet. Aztán eszembe jutott, hogy a  Zhang család azt mondta, hogy csak délelőtt tud felhívni, mert utána ugye már nem lesz elérhető és ugye pont emiatt kéne mennem. Gyorsan felpattantam, viszont azzal a lendülettel, amivel megindultam, borultam is vissza. a kádba. a vízbe. A létező összes tisztálkodási szert, szivacsot, körömkefét, borotvát és miegyebet sikerült magamra borítanom. Fújtattam egyet és a szemembe lógó habos hajtincsemet meglobogtattam ezzel.  Most óvatosan, de nem lassabban indultam meg ki, gyorsan felkaptam egy törcsit és miközben rohantam ki magam köré tekertem.
- Igen, tessék ?-  szóltam bele.
- Áhh, sajnálom valami fontos közben zavartam meg ?- halottam meg Mrs.Zhang mosolygós hangját.
-Ugyan, dehogy -
- Akkor tudnál ma jönni ?- kérdezte meg
- Persze. – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta- Hányra menjek..?-
- Hát olyan egy felé, ha persze jó neked és körülbelül  este 11re érnék vissza. -
- Rend-  már szerettem volna válaszolni, de közbeszólt- Tudom-tudom, elég sok idő ez,de muszáj mennünk és tényleg nagyon hálás vagyok- halottam, hogy kicsit kínos neki, hogy ennyi időmet  ’’ el rabolja’’.
- Ugyan- vettem mosolygósra a hangomat- Semmi gond. Akkor egy óra múlva ott vagyok és akkor rendben meg tudjuk beszélni a dolgokat. Viszont hallásra- köszöntem el tőle. Gondoltam jó benyomást keltek és nem túlzom el a dolgokat, csak konzervatívra veszem a figurát.
Beszaladtam a nappaliba és a kinyitott szerkényem előtt megálltam csípőre tett kézzel.
Szemeimmel pásztáztam a ruhásszekrényemben rejlő anyagokat. Megakadtam egy sima egyszerű, hátulsó részén enyhe csipkékkel díszített trikón, de csak a vállánál volt csipkés. Kivettem, egy sima farmernadrágot, aminek az alját felhajtottam a bokámig. Gyorsan megszárítottam a hajamat és hagytam, enyhén hullámosra. Had lógjon. Felvettem egy türkizkék ( olyan kékes zöldes) színű félcipőt ( olyan az alakja mint a vans cipőknek ) és a derekamra kötöttem a farmer dzsekimet hátha ,amikor jövök haza hűvösebb lesz. Elindultam a kínai család otthona felé.
__________________________________________________________________________________
Az ajtójuk előtt álltam. Kíváncsi vagyok milyen a család. Még egyszer elolvastam a család nevét a kis aranyozott táblácskán a  kukucska lyuk alatt, hogy biztos legyek benne, jó helyen járok, majd benyomtam a csengő gombját. Egy magabiztos, és gyönyörű hölgy mosolygott rám. Igaz , már bőven 50 felett volt, de sugárzott belőle az ambiciózusság  .
- Drágám- csapott mosolyba át- De jó, hogy már is itt vagy .- kezdett el beszélni. Kicsit lessokolódtam az ajtóban, de aranyos ez a sürgő forgó, hiperaktív énje. Tuti ilyen kotnyeles fele és feelinges feleség .
Magamban jót kuncogtam ezen,és szót fogadva a beinvitálásnak átléptem a küszöböt.
- Szóval. A férjem általában nincs itthon, mert dolgozik, és csak késő este ér haza. Vagy ha itthon van akkor ugye neked nem kell jönnöd. Szóval nem sűrűn fogtok találkozni. És ezt sajnálom is, mert lehetetlenül egy gyereknek megmaradt öregember.- csóválta meg a fejét mosolyogva lehunyt szemekkel. Látszik már az idő a kapcsolatukon, de még is ..olyan nagy szeretettel beszél róla. Jó érzéssel tölt el, hogy vannak még ilyenek.
- A fiam, hát vele fogsz találkozni, de fene se tudja mikor jön haza. Igazából egy szavam nem lehet rá, mert tényleg…csak ezek az kimaradások csökkenhetnének pár órát. De mindegy is. És itt van a mi kis hercegnőnk.- nyúlt a baba kiságyába.
- Az ő neve Zhang Lei.- olyan szép ez a kislány, soha nem láttam nála gyönyörűbb kisgyereket. Nagyon kómás volt szegényke így anyukája visszatette a kiságyába. Megmutatta hol vannak a gyerek dolgai és magamra is hagyott egy 10 percen belül. Megkért, hogy a konyhában tegyek rendet. Azt mondta könnyű lesz feltalálnom magamat, egyszerű lesz kitalálnom mit hova tegyek. Már egy órája itt vagyok és a kislány nagyon békésen alszik még mindig. Ja mégse, elszóltam magamat…felsírt.
Felpattantam a kanapéról és a kiságyhoz siettem, felvettem az ölembe és ringatni kezdtem.
- Csaknem éhes vagy pajti ?- szóltam hozzá kedves hangon

26.rész

Sehun tekintete amikor mentek ki az ajtón

-Semmi-semmi – legyezgettem magam előtt.
- Csak , olyan dolgot mondtál, ami számomra elég vicces, ha jobban belegondolok .-
- Mármint ?- értetlenkedett tovább. Vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam.
- Akivel kijöttem, az a fogadott keresztapám, és van felesége. Méghozzá Koreai.-
-És..- kezdett volna bele Luhan nagy vehemenciával a kövi kérdésében, de közbeszóltam, mert sejtettem, hogy mi következik.
-Nem Luhan, még véletlenül sem vagyok férjezett- kacagtam el magamat, mert Luhan igencsak kimutatta, mit érez ezzel a dologgal kapcsolatban.
- AJA!- mondta suttogó hangon, miközben jobb karját kinyújtotta, mancsát ökölbe szorította, majd erőteljesen visszahúzta azt, szorosan a mellkasáig. De elég gyorsan változott a kedélyállapota, mert egyik pillanatról a másikra lefagyott a mosoly az arcáról.
- És a barátod?- kérdezte meg Sehun, de olyan hangnemmel ,hogy konkrétan a testemen lévő összes szőr egyszerre állt fel tőle.
- Nyugi törpe, engem nem érdekel, de te úgy se tudnád normálisan feltenni a kérdést.- Vont vállat és kifejezéstelen tekintetét el is emelte rólam. Hát komolyan mondom, akárhányszor rám néz, vagy csak véletlen felé pillantok, megfagy a vér az ereimben. Ilyen rideg és bunkó emberrel még sohasem találkoztam.
- Brafo kurafi- nézett rá Lulu gúnyos szemekkel. Erre a mondatra egyből összeráncoltam a homlokomat. Hát ez meg milyen nyelv akart lenni ?.
-Na kezdik a szokásos, jó pajti, most megöllek a szavaimmal játékukat.- dőlt hátra Chanyeol mosolyogva,mintha moziban ülve.
-Hogy mit?- nevettem el magamat
-Sehun és Luhan már kisóvodás koruk óta legjobb barátok és van, megvan a maguk féle beszédformájuk egymás iránt. Főleg mióta Sehun ilyen- mosolygott rám Xiumin.
- Amúgy rájöttem valamire – nézett egyenesen a szemeimbe.
-Hmm?- néztem rá tágra nyílt szemmekkel.
-Olyan aranyos vagy. Nekem kellesz otthonra- váltott át gwiyomi fejre.
-Eléggé érdekes megközelítés, de nem is lenne rossz, ha velünk lakna- gondolkodott el Baek
-Ti meg miről beszéltek ?-  nevettem el magamat.- Hát köszönöm Xiumin,de nem vagyok éppen egy könnyen kezelhető háziállat. Sok gondot okoznék és megrágnám a cipőiteket. Szóval nem járnátok jól- vigyorogtam rájuk. Nem fogok fenntakadni , egy ilyen kis semmiségen. Ráadásul jól esik Xiumin szájából hallani, hogy aranyosnak tart.
- El tudnám viselni ezeket az akadályokat- mondta Chanyeol halkan. Kicsit zavarba hozott, szóval úgy tettem , mintha nem hallottam volna meg.
Visszatértünk Luhanék beszélgetéséhez.
-KUSS- szólt oda neki keményen Sehun
- And what if i not-  Hát Lulu..elég gyér az angolod, még inkább a kiejtésed
-Befognád?-
-Nope- El kéne mennie egy angol nyelvi tanfolyamra. Lehet, helyre tudják még hozni.
- Hívjak mentőt, ki mész elé ?- kérdezte meg Sehun full komolyan. Mi már rég szakadtunk az asztal körül.
- Hallod kussoljál már. PentaKill!!-
- Leszarom, ne idegesíts a hülye játékaiddal. Kai is egyfolytában ezt nyomja. Elegem van belőletek.-
- Pedig a LOL az jó, és Kai is jó ember .- válaszolt neki Luhan
- Hát persze, utáltad, mint a szart,csak rájöttél,hogy szeret LOLozni. Idióták vagytok- nézett rá Sehun fapofával.
- Idióta vagy te.- durcázott be Luhan 2 másodpercre
- Beszarok. Tényleg nem tudod befogni tesó?- kérdezte Sehun ingerülten tőle. A többiek csak nevettek a történteken, mondva ’ Ehhez már hozzászoktunk’’.
- Nem, te köcsög .- vágott vissza.
-Inkább nem mondok semmit , mert be fogsz flexelni- tette még hozzá Bambi
-Szerintem is hasznosabb, ha kussolsz- És itt volt a végszó. Mindenki elnevette magát. Szerencse,hogy ezt a jelenetet,csak mi és Seokék látták. Ugyanis kiürült a helyiség, már leglább 10 perce.
-Party killler vagy- nézett rá durcásan Luhan, majd hirtelen felém fordult.
-Sajnálom, hogy ezt látnod kellett- már majdhogynem elkezdett műkönnyezni, de a huncut mosoly bujkált a szája szélén.
-Nincs mit tenni, ha az ember legjobb barátja egy idióta- vonta meg a vállát.
- Mindent értek- mosolyogtam rá
-Rebeka!- kiáltott Seok oda a pult mögül
-Hmm?- fordultam felé
- Vége a szünetednek, gyere mosogatni- nekem mondta, de a szemeivel szinte perzselte Sehun arcát,de a modortalan kisherceg állta a tekintetét. Szúrósan néztek egymás íriszeibe.Felálltam és megigazítottam magamon a köpenyemet és visszavetettem munkahelyi mosolyomat arcomra.
- Más valamit?-  tértem át formális beszédre.
- Tényleg szeretnénk a telefonszámodat- Nem igazán zavartatta őket
-Miért? – néztem Chanyeolra
- Hogy tartani..- kezdett bele Chanie de valaki közbevágott
- Hogy tartani tudjátok a kapcsolatot, ez nem egyértelmű ?-  szinte mesteri fokkal oktatott ki Sehun.
- Azért szeretem, tudni, hogy ki miért és mit szeretne tőlem- néztem a szemeibe. Nem volt olyan jó ötlet. Csak jeget és hidegséget láttam bennük, és a felmérhetetlen gyűlöletet, ami nem tudom miből adódhatott, de teljesen egy embertelen lényt látok magam előtt.
- Talán majd legközelebb.- mondtam Chanyeolnak az előbb elkezdett mondatára.- Itt a számla , ha fizetni szeretnének, akkor kérem, fáradjanak a pulthoz- Siklottam el Sehun beszólásai felett
-Igazán bátor vagy- súgta oda Xiumin kuncogva
-Miért is?- kérdeztem vissza
-Mert figyelmen kívül hagytad Sehunt.- hajolt vissza székébe
- Akkor..- meghajoltam és visszaosontam a pult mögé.
- Valami baj van ?- kérdeztem meg Seokot, mert még mindig igen ingerültem figyelte Taoék társaságát.
- Semmi közöd hozzá,és menj inkább csináld normálisan a munkádat- szólt hozzám eléggé feszült hangon és fordított hátat.
- Semmi közöd hozzá… menj csináld normálisan.. – figuráztam ki Hyungseokot, elváltozatott, gúnyos hangon grimaszokkal.
- Adok én neked olyan normálisát!- Képzeltem el Seok fejét magam előtt és kezdtem ütlegelni a levegőt.
10 perccel később Baekhyun jött oda a pulthoz fizetni.
- 15.000 won lesz. 50.000 wont kaptam.- kezdtem el bepötyögni a pénztárgépbe.
- 35.000 won a  visszajáró- és megejtettem egy halvány mosolyt.
Hirtelen felindulásból megfordítottam a blokkot és ráírtama  hátuljára a telefonszámomat.Beakhyun kezébe nyomtam a kis papírkát és oda mondtam, hogy nézze majd meg a hátulját.
Elindultak ki, én pedig utánuk néztem, az utolsó pillanatban Chanyeol hátra fordult, feltartotta a kezét, amiben a kis blokkot szorongatta, benne az én számommal, majd egy telefont imitáló formát hozott létre két ujjával és megrezegtette azokat a füle mellet. Elmosolyodtam ezen gesztusán, rendkívül szimpatikus és nem mellesleg igen jó adottságokkal rendelkezik..és a fülei..huh. És annyit mosolyog, olyan életvidám. Mellette pedig ott van az a fatuskó, őt is megemlítem, bár nem szívesen.
Látta ez a kis affért köztem és Chanyeol között, majd gúnyos tekintetét az enyémbe fúrta, és amolyan ‘’ Nem is vártam többet’’ tekintettel sújtott és kaptam mellé egy igen érdekes szemkontaktust is.( feljebb látható )
Gondolkodásomból Chanho rántot ki
- Fél óra és végzünk. -
- Ohhh.. rendben..akkor, ha nem gond én hátra mennék mosogatni, ha itt már nem kellek. - néztem rá nagy szemekkel
- Rendben, menj csak,de Seokot kerüld el, nincs jókedvében- kereste szemével az említett személyt.
- Jó, hogy mondod, néztem is, hogy elég érdekesen viselkedik.- néztem én is Hyungseokra
- Hát itt volt ez a társaság.. tudod- vakargatta meg a tarkóját-  Seok és  Chanyeol egyszer összeröffentek. A szöszi miatt. Az a szőke eléggé ittas állapotban volt, talán úgy fél éve lehetett. Seoknak volt egy barátnője, Rian, és kiderült, hogy a csaj csak szédítette.-   érdeklődve néztem Chanho arcát .
- Egyszerre járt , a szőkével és Hyungseokkal is. Egy éjszaka derült ki ,amikor ugyan azon a szórakozó helyen voltak,  és összetalálkoztak. A csaj azt se tudta, mit csináljon. Talált egy jó lehetőséget és elsunnyogott. Seok , csak úgy köpte a szavakat a szőkére és Chanyeol ideges lett, hogy a barátját szidják. A szöszi meg csak állt maga elé nézve. Szerintem összetört benne egy jókora világ- gondolkozott el Chanho a plafonra nézve.
- Chanyeol ingerült lett, és nekirontott Seoknak, de fél perc múlva szétválasztották őket. Ma meg már, ha esetlegesen összetalálkoznak az utcán, csak elmennek egymás mellett. Most nagyon elképedtem.
- Hát ez elég érdekes. Kíváncsi lennék a lányra, hogy volt pofája ehhez- kerekítettem o alakra a számat.
- A legtöbb lánynak van pofája ehhez - Mondta egyenesen a szemembe Chanho.
- A legtöbb lánynak… tudod, nekem nem lenne ehhez pofám. Volt elég részem ilyenben, hogy tudjam milyen az, ha szédítenek. Nem lenne szívem ehhez- hadartam el neki, mert kicsit bosszantott, amit mondott. Fogtam magamat és hátraviharoztam a szekrényemhez, levettem a kötényemet és  visszagondoltam a régi időkre.
* 3 évvel korábban *
-Rebeka?- szólt hozzám mézédes hangon , az akkori életemnek az értelme .
- Hmm?- fordítottam felé fejemet. A kertünkben lévő kis kamra palatetőjén feküdtünk és a gyönyörű, tiszta és csillagokkal teli eget bámultuk.
- Tudod, úgy lennék már idősebb, most rögtön akár- nem nézett rám, továbbra is az eget kémlelte és még erősebben szorított magához ezen a fülledt nyári estén.  Benedek 17 volt, én pedig 15.Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen, akkoriban fog érni engem el az első nagy csalódásom. De ne siessük ennyire el.
- Ha most rögtön felnőtt lehetnél, az azt jelentené, hogy már sok évet éltél, és kevesebb van hátra. Ez nem zavarna?-  felém fordította a fejét és mosolyogva a szemembe nézett.
- Na jó, ez olyan, mint mikor  a számítógépes játékban egy élettel kevesebbje marad az embernek. Egy kicsit idegesítő, de azért még jól lehet szórakozni .- vigyorogta el magát a végére és nyomott egy csókot a homlokomra. Nem gondoltam volna, hogy ez után a gyönyörű este után jön el , a szörnyű fordulópontja az életemnek.