28.rész

Srácok tudom, hogy sokszor fárasztó, mert néha nekem sincs kedvem komizni. De annyira örülnék, ha tudatnátok velem, hogy egyáltalán érdemes-e folytatnom.Mert az oké, hogy magamnak megírom, de akkor nem teszem közzé ha nem vagytok kíváncsiak rá....igazából egy pár szavas összegzés is megteszi, vagy éppen építő kritika..csak könyörgöm..dobjatok egy vezető csontot a kutyának, abba az irányba amerre haladnia kell T_T :D

A gyerekkel a kezemben megindultam a konyhába. Elővettem a hűtőből a félrerakott cumisüveget és betettem a mikroba, közben enyhén ringattam, mert ez csak mű hiszti a kajáért. Egy 10 mp után már csak hüppögött a kis poronty. Kivettem a cumisüveget, és hideg víz alá tettem, hogy megfelelő hőmérsékletűre hűljön, majd leültem megetetni ezt a volt pocaklakót. Hihetetlenül gyönyörű gyermek. Nem tudom miért, de amint rá nézek, nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el akár egy kicsit is.  Miután megetettem bementünk a nappaliba és Leit befektettem a játékállványa alá egy pokrócra. Körberaktam a játékaival, én pedig leültem a kanapéra. Magam alá húztam a bal lábamat és unalmasan kezdtem el kapcsolgatni a csatornák között, közben időnként odapillantottam Leire, de édesen játszott, kacagott magának. Kész ez a gyerek. Majd meghallottam, hogy babrálnak a zárral. Jó.
Egy pöppet pánikba estem. Nem vagyok paranoiás, de a tegnapi hívástól, még mindig futkos a hátamon a hideg. Egy nagy díszpárnát kaptam a kezembe és felpattantam a kanapéról. Lei közelébe mentem és onnan kémleltem a nappali boltívét, ahol be lehet jönni. Lépteket hallottam.
- K-ki van ott?- próbáltam erős hanggal fellépni, de nem igen sikerült. Nem válaszoltak. Egy alakot véltem felfedezni, de gondolkodás nélkül hozzábasztam a párnát. Jó tudom, nem éppen a legmegfelelőbb muníció, de ez akadt a kezembe. De nyugi, a következő a távirányító lett volna.
- Hé, hé, nyugalom. Mi ez, a második világháború? – kérdezte mosolyogva egy srác. Azonnal felismertem. Igaz mostani képek nincsenek kirakva róla, és elég sokat változott, de a régi képekről, amik a házban vannak felismertem.
- A bulis bátyó?- fagyott le a képem
- A külföldi bébiszitter?- kérdezett vissza mosolyogva. TE .JÓ .ÉG.A szája..úristen. De édesen beszél.
 Jó nyugi Rebeka. Tudtad, hogy itt minden tele van jó palikkal. Nyugalom. Na jó ez egy kicsit tré..miért beszélek magammal úgy, mintha egy másik személy lennék?
- Sajnálom a párnás dolgot.- hajoltam meg enyhén. – Csak azt hittem valami betörő, esetleg rasszista terrorista vagy- elnevette magát.
- Nem semmi ilyesmi- rázta meg a tenyerét. -  Lay vagyok, Lei bátyja- hajolt meg enyhén.
- Rebeka, Lei bébiszittere – tettem én is így. Fél percig bámultuk egymást, de ezt a telefonom pityegése zavarta meg. „Tudod, egy ellenség számára értékesebb a könny, mint a vér. Mit gondolsz? Nekem melyik értékesebb? ” . Ez állt az üzenetben. Ismeretlen számról érkezett az üzenet. A mosoly azonnal az arcomra fagyott. Mi a franc folyik itt??!
- Minden rendben?- nézett rám Lay. Megráztam a fejemet, hogy feleszméljek.
- Persze - erőltettem mosolyt magamra.- Egy pillanatra tudnál figyelni Leire? Le kellene bonyolítanom egy magánhívást- mosolyodtam el kínosan kezemben a telefonommal. Furán nézve bólintott. Átadtam neki a picit és kimentem. 3x csengett ki a telefon mire felvették.
- Krisztián. Itt valami nagyon nincs rendben- kezdtem neki nagy vehemenciával
- Rebeka..- szólt bele suttogva- Most nem érek rá, egy konferencián vagyok- hallottam a hangján, hogy nagyon sunyiskodik, hogy ne vegyék észre, hogy beszél.
- De, Krisztián-
- Sajnálom, de le kell tennem, majd hívlak- azzal már csak a hívást félbehagyó hangot hallottam meg. Rám nyomta a telefont. Mindegy, túlreagálom. Biztos valamelyik otthoni szórakozik.  Visszamentem Layekhez.
- Nem eszünk valamit?- nézett ki a hűtőből közben motyogott, mert a szájában éppen egy lapka sajt lógott, a másik két kezében pedig kenyér és pirítóssütő (?? :’D) volt.
- Nem kérek semmit köszönöm- mosolyogtam rá. Nem leszek pofátlan, habár már elég késő van és nem is ebédeltem ma. Lei be volt ültetve az automata ringatójába. Olyan mint egy hinta, csak biztonságosabb, és magától megy. Odamentem és leguggoltam elé. Lay pillantását végig éreztem a hátamon.
- Mi az picúr?- kérdeztem tőle mosolyogva, mert teli szájjal és foghiányosan vigyorgott. Óvatosan megcsiklandoztam a pocakját, erre hangosan felkacagott.
- Jó vagy- szólt hozzám Lay miközben a pirítósával küszködött. Hátra fordítottam felé a fejemet, szemöldökömet felemelve.
- Lei nem igen viseli el az idegen embereket. Ezért is jöttem haza, nehogy szétcsapjátok a házat, de úgy látom feleslegesen aggódtam. -  Vigyorgott rám, kajával teli pofával.
- Nem akartam balesetet látni- nevettem el magamat. Először nem értette, majd gyorsan becsukta a száját és így mosolygott tovább csukott szemmel, fülig érő szájjal. Aranyos egy srác.
Visszafordultam Lei felé, majd elmosolyogtam a látványon. Már rég aludt és éppen egy takonybuborékot fújt ki orrán. Letöröltem, majd felkaptam a karomba és bevittem a kiságyához.
Mire kiértem a nappaliba, Mrs.Zhang már itthon volt.
- Ohh drágám- kapta fel rám a fejét. Enyhén meghajoltam. - Sajnálom, hogy ennyi ideig itt kellett lenned- hajolt meg ő is, de csak ippeghogy.
- Ugyan- ráztam meg a mancsomat magam előtt mosolyogva.
- Tessék, itt van a fizetséged. – kezdett el turkálni a pénztárcájában, majd a kezembe nyomta a pénzt. Megnéztem mennyit adott, és konkrétan az állam a padlót kopogtatta.
- E-elnézést - nem hittem a szememnek. -  Ez túl sok, ennyi nem szükséges, nem végeztem ekkora munkát- néztem rá elcsodálkozott szemekkel.
- Hidd el, megérdemled- kacsintott rám.
- Nem vacsorázol velünk?- kérdezte mosolyogva. Megráztam a fejemet.
-  Nem, köszönöm - mosolyogtam rá - Így is nagyon hálás vagyok- mondtam, miközben már az ajtón léptem ki. Becsuktam magam mögött, majd a pénzel a kezemben, dőlöngélve indultam meg a lépcsőn. Talán 5 fokot lépkedhettem le, amikor lerogytam az egyik fokra. Ránéztem a markomban tartott kis pénzkötegre.35.000 won-t kaptam.(kábé 8000 Ft.) 
- Ez nagyon sok- néztem a bankókra elhűlve. Megembereltem magamat. Elraktam a pénzt a tárcámba és lesiettem a lépcsőn. Rá kellett döbbennem, hogy már besötétedett és igencsak hűvös van. Magamra kaptam a derekamról a farmerdzsekimet és kicsit összébb húztam magamon. Pittyegni kezdett a telefonom. Megint ismeretlen számról jött egy sms.
„Talán ezért van a múltnak ekkora hatalma felettünk: egy idő után csak arra emlékszünk, amit el akarunk felejteni. Te szeretnél felejteni? Én nem akarom, hogy felejts”
- Na, jó ez tényleg valami beteges tréfa- motyogtam a telefonom képernyőjét bámulva. Az ilyen gondolatok mindig magyarul csússzanak ki a számon. Egy kezet éreztem meg vállamon. Paranoia lett úrrá rajtam. Nagyon megijedtem. Ültő helyemben fordultam meg és már ott tartottam, hogy kacsómat, egy jobb horoghoz kezdtem lendíteni, de nemes egyszerűséggel lefogták a mancsomat.
- Nyugi tigris- kacagta el magát az illető. – Minden rendben?- nézett rám. Gondolom halotta az előbbi motyogásomat és nem sejtett jót a hangszínemből. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor rám tört a felismerés, hogy az a személy, aki előttem áll az nem más, mint Baekhyun.
- Azon kívül, hogy egy pojáca vagyok, és még csak ütni se tudok rendesen, ami ha jobban belegondolok felháborító, igen minden rendben- gondolkodtam el és bólintottam. Felesleges ezzel traktálnom, szegény így is kicsit pihent agyúnak tűnik. Elnevette magát.
- Mit keresel ilyen későn kint?- Pillantott be az egyik bolt ablaküvegén a kirakatához.
- Nem hinném, hogy jól járnának- történetesen egy órás bolt előtt álltam meg elolvasni az smsemet.
- Nem fontos – legyintett maga előtt hetyke grimasszal
- Most megyek haza munkából-
- De hát a kávézó ma zárva volt nem?- bámult vissza bambán a kávézó felé. Magamban iszonyatosan kinevettem, mert elég érdekes feje volt. Szerintem Baekhyun nagyon el van a maga világában.
- Egy kislányra vigyáztam- mosolyodtam el Lei gondolatára. Egy cukorfalat a lány.
- Áááhh- húzta hatalmas vigyorra a száját. Komolyan, akárhányszor találkozok vele, egyfolytában vigyorog. Igaz, ez még csak a második alkalom, de akkor is.
- Ohh , tényleg- csapott hirtelen a tenyerébe és lelki szemeim előtt láttam felgyulladni egy villanykörtét a buksija felett.
- Akkor jössz holnap nem?- kérdezte tök lelkesen. Mosolyogva rábólintottam.
- Hazakísérjelek vagy…?- kérdezte vigyorogva
- Nem kell- ráztam meg fejemet- Nézd- böktem fejelemmel mögénk.
- Itt van majdnem az órás felett a lakásom-
- Lakásod? Egyedül élsz? – kérdezte elcsodálkozva
- Hát, a keresztapám nem messze lakik, kocsival talán 20 percre, de most éppen Jejun van.-
- És lakótárs? Mint, mondjuk nekem Chanyeol és Taehyung?- szintén megráztam a fejemet
- Tök szar lehet, itt egyedül- gondolkozott el- Akkor mostantól számíts társaságra és programokra, ugyanis most be fogsz kerülni a mi csoportunkba, bár , ha jobban belegondolok, csinálhatunk dolgokat ketten is – felemelte két karját és óvatosan megrázta hátsó fertályát, közben szemöldökét emelgette. Elröhögtem magamat és óvatosan a karjára csaptam.
- Hát te hülye vagy. - néztem egyenes a szemeibe vigyorogva. Csak vigyorgott rám és megrántotta a vállát amolyan „Ez van, nincs mit tenni, sajnos a hülyeség maradandó”  képpen .
_________________________________________________________________________________
* Szombat*
- Mégis mi a francot vegyek fel ?- ingattam a fejemet a szekrény előtt állva. Na, jó, nem dramatizálom túl. Kivettem egy hosszú, világos farmert és egy fehér rövidujjas pólót, amin egy tigrisfej volt rászerkesztve egy lány testre szürkén. Felvettem az órámat a bal kezemre és nyakamba akasztottam egy egyszerű lógó nyakláncot, amin egy műfog volt medál gyanánt. Bementem a füribe és bedugtam a hajvasalót melegedni. Még van egy órám a találkáig. Szemeim alá felraktam egy kis korrektort, mert nem aludtam az éjjel valami jól és ebből az okból kifolyólag, ezek a kis vakarcs sötét foltok, úgy érezték muszáj megjelenniük az arcomon kicsi karikákként. Az arcom többi részére semmi mást nem kentem fel, csak egy kis krémet oszlattam el rajta, hogy frissebbnek tűnjek. Igazából hulla vagyok és semmi kedvem most ehhez, de jó lenne megismerni egy két embert és amúgy is megígértem. Felül enyhén, épphogy csak látszódjon, kihúztam a szememet. A szempilláimat jó nagyra megcsináltam. Igazából nagy mákom van, mert hatalmas szempilláim vannak amúgy is, de amikor kifestem.. na, az már nagyon durva. Imádom, hogy ilyennel áldottak meg anyámék. Elkezdtem kivasalni a hajamat, de nem fogtam fel rétegenként, mert siettem. Kitaláltam, hogy le akarok még ugrani a kisboltba, ami itt van a sarkon. Bementem a nappaliba kikapcsoltam a TV-t és elővettem a szekrény aljából a feneketlen fekete női táskámat és elindultam a vitrin felé. Ez az első alkalom, hogy ittlétem óta, hozzá érek akármelyik italhoz is. Kivettem a papa által készített pálinkát, kezembe fogtam és a címkét kezdtem el tanulmányozni. Keserű mosoly kúszott az ajkamra. Nemrég halt meg. 9 hónapja. Nagyon szeretem és nagyon közel áll/ állt hozzám. Hiányzik… elmondhatatlanul hiányzik.
A címkére ez van írva: „Papa pálinka, Rebeka esküvőjére. év: 2013”. Egy üveggel félretett nekem az esküvőmre.
Visszatettem a helyére és kivettem egy Jägermeister csomagot. Annak a tartalma, két kispohár és két üveg Jäger. Az egyik 1000 ml-s a másik 700. Én nem tudom miért vett ide Krisztián ilyen drága dolgokat, de most igazán jól jön.
A táska aljára tuszkoltam elfektetve, hogy legyen hely még másnak is. Csak 10 percemet vette igénybe ez a mutatvány. A vitrinből, egy kristálypohárból kivettem egy jelképes összeget - Ebben a pohárban van az összes pénzem, amit nem hordok magamnál – és a tárcámba helyeztem a bankókat. A táskába beledobtam még az irataimat és a pénztárcámat is. Befújtam magamat parfümmel, de csak enyhén, hogy azért szagfelhőt ne húzzak magam után, majd a táskámba süllyesztettem a kis üvegcsét. Utoljára felnéztem még , facere, de azon kívül, hogy valami számomra anonim ember  ismerősnek jelölt, nem történt semmi így a telefonom is a táskámban landolt.
 __________________________________________________________________________________
* Kisboltban *
2 üveg Sojut emeltem le a kosárba a polcáról, majd a kínálatot kémlelve lassan cikáztam a sorok között. És vettem egy nagy zacskó édes-sós kekszet. Odaballagtam az idős hölgy elé, aki a kassza mögött álldogált.  Egy srác volt előttem, aki szintén Sojut akart venni, de nem igen feküdt ez a feladat számára.
- Ne csinálja már!- szólt oda bunkó hangon - Nekem ez most nagyon kéne. Nem lenne egyszerűbb elsiklani mindkettőnknek felette? Úgy se tudja meg senki, adja már oda! -  
- Hé! - szóltam oda, mire unottan felém fordult és „Mi a faszt akarsz?” fejjel nézett rám.
- Nem fognád magadat vissza? Sietnék szóval, ezt a ” veszekedjünkapultossal” dolgot elrendezhetnéd utánam is. – vágtam hozzá lazán, pedig a gyomrom az idegesség miatt, csak úgy négyszer rángott össze egy perc alatt. A srác nagyon jól nézett ki. Igazából biztos, hogy elmúlt már 18 éves, de gondolom nincs nála a személyie. Mit sem törődve flegma képével beálltam elé és egy laza mozdulattal arrébb söpörtem a kezemmel az üveget, amit ő akart megvenni.
- Személyigazolványt kérhetnek, kedvesem?- mosolygott rám.
Először nem értettem, hogy mit szeretne, de végül kiokoskodtuk. Kész activity partit rendeztünk le. De legalább tanultam egy új szót, ami nem más, mint a személyigazolvány.
~ Jól van lányom, ma is bővítettük a könyvtáradat. Ügyes vagy~ Dicsértem meg saját magamat. A srác már nem volt a boltban. Kiléptem a helység ajtaján az utcára, majd körülnéztem. A gyerek a bolt falának volt támaszkodva és egy szál cigarettát szívott. Ha jól láttam egy pattintós aranymarbit. ~Van ízlése. ~ Igaz nem dohányzom, de az otthoni barátaim legtöbbsége igen, így tisztában vagyok a fajtákkal, talán a kelleténél jobban is.
- Szívás öcsém- szóltam hozzá lazán, bár biztos voltam benne, hogy idősebb nálam. De a lelkiismeretem nem hagyott valamiért nyugodni. Pedig e-miatt a srác miatt nem igen kellett volna dolgoznia. Csettintett egyet a nyelvével, majd rám emelte, apró mosolyától kissé hold alakocskákat felvett szemeit.
- Nem csípős egy kicsit a nyelved aranyom? Vegyél vissza és húzz el- tűnt el mosolya a mondata végére és unottan nézett vissza maga elé. Vagy tényleg ilyen laza, vagy annak akar tűnni. Valahogy, nem tud vérig sérteni pofátlansága. Bár pont én mondom rá, hogy pofátlan. Gondolatban már háromszor arcon csaptam magamat. Rá sem nézve leguggoltam, kivettem a kis szatyorból az egyik piásüveget és a földre raktam magam elé. Egy ideg gondolkoztam majd hirtelen ötlettől vezérelve, lassan áttoltam az aszfalton az üveget a srác mellé, amennyire csak tudtam és se szó, se beszéd felálltam és eljöttem onnan.
Kicsit korábban értem oda  a kávézóhoz,de 5 percet sem vártam és egy vöröslő búbot véltem felfedezni, mögötte loholva , lépést tartva egy szőke buksit panda szemekkel.